Hú de régen írtam már, kicsit elhanyagoltam a dolgot, meg amúgy sem akartam írni mert olyan érzések voltak bennem, amiket ha leírok és elolvassa valaki akkor igencsak meglepő lett volna a végeredmény...Egyetemista lettem....volt a gólyatábor, ahol olyan hírem lett, (mind pozitív, mind negatív értelemben) hogy el sem tudom hinni...megyek órákra, leszólítanak emberek, hogy yo voltam gólyatáborban stbstb, mások azzal, hogy mekkora paraszt voltam velük erősen ittas állapotomban. De ők sem szemrehányóan teszik ezt, csak megjegyzik, ezektől az emberektől bocsánatot kérek és ennyivel ennyi. Aztán most az első hétnek is vége, szereztem haverokat, sőt továbbmegyek, barátokat is, akikkel megbeszéljük/tük a gondjainkat, megismertük egymást és ahogy mondták a felsőbb évesek is, életre szóló barátságok alakulnak ki...egyik este a szobámban hallgattam 1 zenét és énekeltem, nem vettem észre hogy eközben az ajtómbán állt egy felsőbb éves srác és egy lány. Mikor vége lett a számnak akkor tűnt csak fel hogy ott vannak, és mondta a fiú, hogy menjek már át hozzájuk egy kicsit...ültünk a szobájukban 3an, és mondta, hogy ő is hallotta híremet ha én vagyok "az a Lori". Mondtam hogy igen énvagyok, és pár yo pálinka és sör mellett beszélgettünk a régi dolgokról, emberekről és "az élet nagy dolgairól". Arra jöttünk rá, hogy az emberek nagy többsége vagy csak egy kis részt mutat önmagából, vagy sokat de az csak álarc...az igazi énjét rettentően kevés mutatja meg. Nekem is van rengeteg ismerősöm, haverom, barátom, állítólagos barátom, de időről időre arra a következtetésre jutok, hogy aki tényleg az igazi abból nagyon kevés van. Én mindig önmagamat adom, ezt is egy másodéves srác mondta akit ismertem akkor 2 napja, látszik hogy én nem játszom szerepeket, hanem minden esetben, legyen aki előttem áll fiú, lány, fiatalabb, idősebb, akkor sem játszom meg magam...és ez nagyon yol esett...és hát igen a lányok :D Már nincsen barátnőm 2,5 hónapja kb, 3 év után lett vége a kapcsolatnak az én hibámból...elvileg...gyakorlatilag is ezt aláírom, de úgy hogy én ennyi idő alatt hibáztam egyet, akkor vége lett, a lányka kb 10et de én mindig megbocsátottam neki mert imádtam...nagy hiba volt így utólag visszagondolva rá...de sebaj, az élet megy tovább, az egyetemista lányok nagyon szépek, aranyosak, yo fejek stbstb és hát én nem tudom de megint mintha olyasmit éreznék mint 3 éve..ki tudja? A szememre vetették azt is, hogy bármi van én elmondom a véleményemet, ha tetszik az embereknek ha nem...és erre is zenéből vett példát az egyik srác aki a védelmemre kelt, holott ne kértem rá mert meg tudom magamat védeni, és csak ennyit idézett belőle: "egyetlen bűnöm, hogy nehezen tűröm ha le akarják lakatolni a szám"!
nah peace, love & harmony
